Azt mondják, hogy néha nagyon letisztul, hogy kik az igazi barátaid.

Igaz arról, hogy ez mikor is következik be, megoszlanak a vélemények. Egyesek a tragédiára esküsznek, mások a távolságra, harmadik részük pedig csak az elsodródásban látja a kapcsolatok megszakadását.

Biztos vagyok benne, hogy mindegyikben van igazság. Néha ezer évesnek érzem magam, mintha mindent tapasztaltam már. De semmi sem érezteti ezt jobban az emberrel, mint hogy a barátait elveszíti.

Próbálod tartani a kapcsolatot, de valahogy nem jön össze. Aztán a kellemetlenül véget érő hívások, elfelejtett válaszlevelek és összetorlódott munkák miatt egyszer csak rájössz, hogy már hónapok óta nem beszéltél valakivel. Eleinte megijedsz, próbálod menteni a helyzetet. Talán sikerül is, aztán megint jön egy ilyen időszak, majd még egy és a végén beletörődtök, hogy nincs tovább. 

Ez nem egy olyan bejegyzés lesz, amikor efelett fogok siránkozni!

Pont ezek miatta a tapasztalatok miatt jöttem rá, hogy milyen fontos az embernek, hogy a változással fejlődjön. Leginkább arra gondolok, hogy újra kell értékelnie a barátságait. Nekem olyan barátaim tűnnek nélkülözhetetlennek, akiket régebben nem éreztem annak.

Csak egy volt a sorban, akivel mindig igyekeztem találkozni. Aztán kiderült, hogy sokkal fontosabb, valahogy kitűnik a többiek közül. Az ő véleménye érdekel a leginkább, ő adja nekem azt a  friss látásmódot, amit magamtól nem vennék észre és olyan oldalamat hozza elő belőlem, aminek a létezéséről előtte nem is tudtam. Na, az ilyen barátot szigorúan tilos nélkülözni! :)

De sajnos a többiekre ez nem igaz. Néha bizony a tavaszi nagytakarítás nem csak a ruhákra, cipőkre értendő, hanem az érzelmeinkre is. Ne bánkódjunk rajta, hiszen ez az élet természetes velejárója! Minek töltenénk bánattal, még annál is inkább bűntudattal magunkat? Inkább ismerjük fel, hogy bizonyos barátságok nagyon jók voltak, de sajnos elmúlt az idejük. Ezt nem azt jelenti, hogy töröljük őket a facebook-ról, mint a mai gyakorlat mutatja. :D Attól még örülünk nekik, ha találkozunk velük, sok közös témánk lesz, sok közös emlék és talán megint visszatér az a jó érzés, ami mindig is kísért bennünket, ha velük voltunk. 

De ideje tovább lépni! És nem kell bűntudat, túlzott érzelgősség. Ez csak előrelátás, a szívnek nyitottnak kell lennie az új kapcsolatokra. És minek bánattal tölteni, amikor lehet örömmel és fénnyel is?

És így remélem, hogy máris rácáfoltam az első mondatra. Vannak persze igazi barátok, de vannak nagyon fontos személyek az életedben, akik csak egy ideig vannak veled. Ez nem azt jelenti, hogy amit nyújtanak számodra, az nem kísér el egy életen át!

Ezért magadban köszönd meg minden barátodnak, amit tettek érted és a fejlődésedért!

Majd pedig engedd el, akit el kell.