Lányok. Minden lány odakint.

Nem vagytok néha torkig azzal, hogy minden körülöttetek a szerelemről szól? Hogy minden kapcsolatok előtt, közben vagy után történik veletek?

És akkor meglátok egy posztot facebookon, hogy valaki pedig a szakmai életére koncentrál. Persze fiú az illető.

Hát én vagyok a hülye? Hagyom, hogy kapcsolatok sodorjanak előre-hátra, miközben azok az évek, amiket a saját életem megalapozásával kellett volna töltenem, elszállnak.

Na persze, tiszteletek a kivételnek. Azoknak a lányoknak, akik körülöttem lépkedtek mindig is, olyan magabiztossággal, amit még csak fel sem tudok fogni, nem hogy átérezni. Ők azok, akik stabil pontot képeznek a körülöttük élőknek, akikre tényleg lehet számítani. Nem csak akkor, amikor éppen az életük egy dombon van.

Hát nem inkább tőlük kellene tanulnom? Inkább elsajátítanom azt a belső harmóniát, ami nekik sokkal természetesebben jön? Inkább szeretnék egy példaképet közülük, mint egy éppen folyó kapcsolatot.

És igen, az idő rohan. A fenébe azzal a biológiai órával. Mert hiába is, az elmúlt 10 évben, de legalább 5-ben azt éreztem, hogy lemaradok valamiről, ha nem keresem az Igazit. Hát a fenébe is ezzel az egésszel! Nem, nem az igazit kell megkeresnem, hanem magamat. Arra sokkal nagyobb szükségem lenne, hogy elkezdjek hinni magamban. Hogy egy olyan életet építsek fel, amire büszke lehetek. Hogy ne attól függjön az esetleges hangulatom, hogy éppen milyen az aktuális kapcsolatom. A fenébe. A francba!

Elnézést mindenkitől, általában ennél azért jobban viselem magam. De ma kicsit kiakadtam. Nem csak ezen az egész párkapcsolatos dolgon... Bár azért az egész vicces, hogy hányszor lehet elhinni, hogy megtaláltuk azt az Egy embert, akire szükségünk van. És mégis hányszor lehet elhinni, hogy elveszítettük az egyetlen esélyünket a boldogságra? Hát statisztikailag erre nem sok esély van, azért azt lássuk csak be. Csak ezt egy esetleges szakítás után persze nehéz kielemezgetni.

Szóval nem csak ezen akadtam ki. Azon is kiakadtam, hogy mindenki olyan óvatos. Jó, mindenki alatt magamat értem. Én dühítem magamat. Csak saját magamnak köszönhetem, hogy úgy érzem, sosem élek - pedig nem a listán múlik a dolog. Rengeteg mindent csinálok, mégsem érzem, hogy élek. FENÉBE! A francba. 

Na jó. Tehát fókusz a munkán és karrieren?

Nem. Fókusz magamon. Erről szóljon ez az év.